Tegnap este még búcsúzóul megittunk pár sört az egyik legjobb barátommal. Így, mindennek a végén úgy voltam vele, hogy igyunk valami hazait, szóval ebből az elgondolásból - meg persze az árakat megnézve - a dobozos Kőbányai mellet döntöttünk. Még az éjjel-nappaliban is csak 195,- forintba kerül, és ugyanúgy 4,5-ös.. Ebből megittunk fejenként 6-6 dobozzal. Annyira nem is rossz, csak picit émelyeg tőle az ember ébredés után, de hamar rendbe lehet jönni.
Amiket az elmúlt 2 nap során szépen bepakoltam a bőröndömbe, azok most szépen kikerültek belőle, és most minden az én ruháimmal van tele. Eddig csak a melós ruhák lettek bepakolva, de most, hogy bekerülnek a normálisak is, ügyesebben kell csinálnom, ha bele akarok férni. Nagyon remélem, hogy Rómában nem nagyon fogják elkeverni a csomagomat, mert az most nagyon nem hiányzik.. A bepakoláson kívül ma még rohangálnom is kell egy kicsit a városban át Budára, meg itt Pesten is, szóval elég szűkösen leszek időben, de ügyes gyerek vagyok, megoldom.
Azért most már jelentkezhetnél, hogy minden rendben van, elfoglaltátok a helyeteket, dolgoztok vagy ismerkedtek egymással meg a munkával, stb, stb...
VálaszTörlésPuszi! Anya